Vendéglő az ínyenc bloggerhez: http://inyencblogger.blogspot.com

Kedvcsináló a bloghoz:

Érted haragszom... megértik ezt?

A most induló porellenes mozgalomhoz nagy örömmel csatlakoztam, de lenne néhány gondolatom a miértről és hogyanról.
Tehát, a fő kérdés: mit is akarunk? Nyilván nem egymást, gasztrobloggereket meggyőzni, hisz mi már tisztában vagyunk ezekkel a dolgokkal. Azoknak kell bizonyítanunk, akik még nem találtak ki a műanyagok útvesztőjéből. Ehhez először is azt kell megnézni, hogy miért étkeznek Ők úgy, ahogy:
-nincs idejük
-nincs információjuk
-félnek a főzéstől
-érdektelenek
-(azt hiszik) így olcsóbb
Természetesen a „szerintem nem anyira káros ez, meg amúgy is minden káros” típusú hozzáállással nehéz mit kezdeni. Aki nem akarja ismerni a tényeket, az nem akar változni sem.
De talán vannak, akiknek csak nem jött eddig szembe a megvilágosodás, és némi segítő szándék ráállítaná őket egy egészségesebb (és nem sokkal bonyolultabb) útra. Ehhez a hadművelethez azonban taktikusan kell hozzáfogni. Senki sem szereti, ha szembe-pofába lehülyézik, nem is szabad. Az emberek hiúk, a kellemetlen igazságot gyakran elutasítják.Óvatosan hát az (egyébként jogos) ostorozással!
Próbáljunk meg jóindulatúan tekinteni azokra, akik nem tudnak/mernek főzni. Akik nem akarnak? Nos, az egy más kategória, de ezt is tiszteletben kell tartani. Talán az lenne az ideális, ha kedvesen, biztatóan alternatívát kínálnánk – mint ahogy tesszük is – azoknak, akikben motoszkál valami, vagy eddig egyszerűen csak tudatlanok és naivak voltak.
Tele vannak a blogok villámgyorsan elkészíthető, változatos ételekkel. Kezdetnek ez teljesen megfelel. De vannak még más fontos dolgok is.
Összeszedni a tényeket a mesterséges anyagokról, ízfokozóról, cseles helyettesítőkről, nem ijesztgetésnek, hanem hogy tudjanak róla. Hogy ne mondhassák, azt: „szerintem...”
Aztán, másik ötlet: körbeszaladtam néhány gyártó honlapján, belekukkantottam a kínálatba, és ez alapján két fő kategóriát különítettem el: vannak „kaják” az időhiányosoknak, meg vannak azoknak, akik állítólag nem tudnak főzni. Félnek a fűszerektől meg a konyhatechnikai eljárásoktól, szenvednek, hogy mit adjanak vacsorára, stb. Persze az már jól felfogott üzleti érdek, hogy ennyire lebutítják őket, mert valójában csomó minden túl van misztifikálva, de induljunk ki abból, hogy a célszemélyek abszolút kezdők, félénkek, nem tudják, hogy mi merre hány méter, volt már néhány nagyobb kudarcuk, ezért a csodaporokra támaszkodnak, mert az mindig működik. Hát mutassunk nekik olyat, ami por nélkül is mindig működik. Halálbiztos tippeket, ami 100%, hogy sikerül, akár szájbarágós módon, neadjisten' képekkel illusztrálva a munkafázisokat. Én tudom, hogy van, akit még egy rántás is megijeszt, a "mennyi sót rakjak bele?" meg egyenesen kétségbeejt. Alaprecepteket nagyon pontosan, részletesen leírva, azokat a hagyományos dolgokat, amikben nagyon jók vagyunk, de eddig nem raktuk fel, mert úgyis mindenki ismeri a bloggerek között. Egyszóval, el kell hitetni az emberekkel, hogy főzni könnyű! Meg főzni öröm is, és büszkeség!
Össze lehetne szedni a készen kapható por- és üveges ételeket, és megalkotni a a házi változatot, ami hasonlóan időtakarékos, és esetleg nem is drága. Mert például nem ördöngösség sajtszósz-por helyett besameles sajtmártást csinálni, és nem is lassabb... Aztán ott vannak a salátaöntetek, a milánói- meg a carbonara-alap (míg a tészta megfő, kész a házi szósz is), nem is beszélve a tepsis keverékekről, ami néha tényleg csak a fűszerhelyettesítésről szól. Ezekre biztosan ki lehet találni természetes alternatívát. (Iménti kalandozásom során a Porországban csak két dolgon akadtam fenn igazán: az egyik, hogy miért kell tejet adni a bolognai „alap”-hoz, a másik pedig xy cég újdonsága: a zacskós krumplis tészta - ohne krumpli. Miatyánk a mennyekben...)
Végül, a legfontosabb: ez az egész mind nem ér semmit, ha nem találnak el hozzánk azok, akiknek szánjuk. Márpedig nem valószínű, hogy túl gyakran járnának gasztroblogokra, szóval ez a legnehezebb feladat. Ki kell törni a gasztroszférából, ajánlani magunkat az online és nyomtatott médiumoknak, vagy nem is tudom kiknek. Hiszen, ha egymás közt háborgunk, az szórakoztató, egy ideig, de a portenger ettől még emelkedik tovább. Sajnos.
Mit gondoltok, hogyan tudnánk eljuttatni az üzenetünket az érintetteknek?